Drága Frau Bleibtreu, látja magával maradtam. Pedig csak egy vulkán pipázgat a messzi Izlandon. A múlt héten estem volt itt, maguknál a hotelben, és beszéltem egy kicsit a szalvétájukról.

Mert minden reggel ott látom a 31-es számot a szalvétán, és miközben a pezsgős üveget emelem ki a duzzogva kocogó jégkockák közül, vagy a sonkák, lazacok, füstölt halak között válogatok, azon gondolkodom, hogy a 31-es szám mit is jelenthet. Vagy hogy miféle jelentésekkel bírhat.

Egy 31 éves színésznő még megkaphatja Tatjana szerepét. Vagy lehet a reménykedő, táncos kis hófehér Irina a Három nővérből.

Egy 31 éves férfi színész éppúgy lehet Kutuzov, mint Hamlet.

Milyen szépek a 31 éves fák, a nyírek, a fűzfák, a fenyők.

Jaj, egy 31 éves bor, Villányból, Eden Kobenből!

31 éves háború soha nem volt!

Egy 31 éves Jaguár, sok ilyen gurulgat itt Berlinben.

Jézusnak 31 évesen még sok ideje volt, taníthatott, járhatott-kelhetett, gyógyíthatott.

Sajnos egy 31 éves férfi nem tudhat mindent. Vannak pillanatok az életben, amikor egy férfi majdnem mindnen tud, például 45 vagy 53 évesen, de akkor sem tud mindent. Egy cetlit mindig elsodor a világszél. Hát, így van ez, egy férfi soha sem tud mindent.

Ám egy 31 éves nő mindent tud.

Egy 31 éves nő többet tud, mint a 25 éves vagy az 50 éves. Az 52 éves nő is nagyon sokat tud, de nem mindent. Mindent csak a 31 éves nő tud! És ez nagy csoda. De mert csoda, ez is csak egyszer van az életben. Egyetlen hónapig, néhány hétig, néhány napig tart. De mert csoda, és a legszebbek közül közül való, mindig számon fogjuk tartani!

László Darvasi: 31 (en)

My dear Frau Bleibtreu, you see, I stayed with you. Even though only one volcano was smoking his pipe in far-away Iceland. Last week I had a lecture at your place in the hotel, and I had been talking a little about your napkin.

Because every morning, I see the 31 on the napkin, and while I am taking the bottle of sparkling wine of the wine cooler filled with pouting, clanking ice cubes, or while I am chosing between ham and salmon, I am thinking, what this number 31 could mean. Or what sense it could make.

A 31 year old actress could just play the role of Tatjana. Or she could just be a hopefull, dancing little white Irina of the Three Sisters. A 31 year old actor could play the role of Kutuzov as well as the role of Hamlet. How beautiful are the 31 year old trees, the birch trees, willows, firs.

Oh, a 31 one year old wine from Villány, from Eden Koben!

There was no 31 years war!

A 31 year old Jaguar, many of those are parading through Berlin. With 31, Jesus still had a lot of time left to teach, heal and wander around. 

Unfortunately, a 31 one year old man can not know everything. There are moments in life, when a man knows almost anything, for example with 45 or 53, but even then, they simply can not know everything. The wind of the world is always ripping away one slip with him. That is why a man can never know everything.

But a 31 one year old woman knows everything. A 31 year old lady knows much more than a 25 year old, or a 52 year old. 

The 52 year old woman knows a lot, but not everything! To know everything, that is only for the 31 year old woman! And it is a great miracle!

But this kind of miracle happens only once in a lifetime. It takes only one month, several weeks, some days. And as it is a miracle, and one of the most beautiful indeed, we will always remember it!

Jelentem, kedves Frau Berlin, hogy volt itt még Berlinben, a télen, egy nyuszi- koncentárciós tábor. Ketten voltak benne. A ház, amely erről tanuskodhat, Neuköllnben található, és lakja szerb, kurdisztáni, magyar, német, török polgártárs éppúgy, mint bosnyák vagy palesztin. Szóval igazán mutikultúrális terület az épület.

A bárátom valami szerszám hiánya végett úgy döntött, leballag a ház pincéjébe. És úgy is tett. És ahogy fölkapcsolta a villanyt, ez a kép tárult a szeme elé. Nyomban visszasietett a lakásába, fogta a fényképezőgépet, újra a pincébe ereszkedett, és a képet megörökítette. Aztán nekem adta, hogy írhatok róla. S még hozzátette, ne felejtsem el megemlíteni, hogy amikor a nyuszik odelent, apincében voltak – egyébként már nincsenek – minusz tíz fok volt éppen.

Ahogy jöttem hazafelé, a Walter Benjamin Platzra jutottam, még soha nem jártam itt. Hirtelen olyan lett, mintha egy másik, idegen városba léptem volna, olyna valőszerűtlen volt ez a kicsiny tér azzal a két hatalmas, oszlopsoros, sűrű ablakos épülettel. Nem csidálkoztam volna, ha Hitler fölbukkan a az egyik, s Éva Braunba karolva elsétálnak. Itt ezen a körnnyékan laktam. Itt, ezen a környéken jártam, keltem, és ez a tér valahogy kimaradt, pedig olykor csak egyetlen sarokra lehettem tőle, talán csak a fejemet kellett volna fordítani. Ha Berlinben olyan helyre tartok, ahol még nem jártam, akkor is. Itt ez most nem berlin volt.

És eszembe jutott, ami néhány éve.

László Darvasi:  The Bunnies (en)

Let me tell you, dear Frau Bleibtreu, that in the winter there was one more concentration camp here, in Berlin. There were two inmates in it. The house that can witness to that is located in Neukölln, and is inhabited by Serbian, Kurdistani, Hungarian, German and Turkish citizens, as well as by Bosnians or Palestinians. So the building is a real multicultural area.

My friend wanted to walk down the basement, to bring up some kind of tool. And so he did. And as soon as he switched on the lights, this was what he saw. He instantly rushed back to his apartment, took his camera, went down the steps again and took a snapshot of what he saw. And then he gave me the picture, so I can write about it. And he added that I should not forget to mention that when the bunnies were down there in the basement -  they are no longer there – it was minus ten degrees.

As I was going home, I ended up in Walter Benjamin Platz, I had never been there before. Suddenly, it felt as if I stepped into another city, a city that I do not know, this small square was so unreal, with those two buildings with dense windows and huge porticos. I would not have been surprised to see Hitler coming up in one, and then walk away holding hands with Eva Braun.  I lived here, in this neighbourhood. I took daily walks in this neighbourhood, and still I missed this square somehow, even though sometimes I must have been only one block away, perhaps I should only have turned my head. Even if am going in Berlin to a place I have not been yet. Here, this, was not Berlin.

And the same thing occurred to me as a few years ago.

Ahogy még szombat délután láttam a lógó orrú, maguk elé merdő Hertha híveket, kedves Frau Bleibtreu, tudtam, hogy kikaptunk a Stuttgart ellen. Hát igen, akkor most jönnek a másodosztály nem kevésbé véres hentes munkái. Bocsássa meg nekem, de soha nem tudtam szeretni igazán a Herthát, pedig tizenöt éve figyelem, és próbálok szurkolni neki, a magyarok, Király és Dárdai miatt meg is tettem volna, de valahogy mindig becsapott. Ígérget, ígérget, aztán a dolog fele sem.

De történt ennél nagyobb baj is.

Tudja, meghalt Varga Zoltán. Ő ugye a hetvenes években játszott a Herthában, csak aztán bundaügybe keveredett, és végül máshová, – Ajax, Celtic, Aberdeen – vezetet az útja. Varga az olyan utolsó hősök közé tartozott, akikről még lehetett és kellett mesélni. Vraga mítosz volt, a szóbeliség mítosza. Aki idősebb kollégák még látták játszani, homályosuló tekintettel, elérzékenyülve emlegettek valami furcsa, nagyon finom, és nagyon elegáns csodát. A maiak minden mozdulatát őrzi a képi világ. Vargának csak egy-két meccse, néhány összefoglalója maradt fenn a híradók, és egyéb vágások révén a képekkel dokumentált világban, ezért róla még mesélni kellett. Róla még lehetett mesélni. Messiről már nem lehet mesélni, mert minden mozdulata, minden csele ott van a virtuális világ birodalmában, megnézhető és kielemezhető, és akárhogyan is forgatjuk, de ezzel az élménnyel szegényebbek lesznek a szavaink, legalábbis a szavak által létrehozott és éltetett legendák.

Varga két szívinfarktus után is játszott még, meccs közben, a pályán halt meg. Rosszul lett, lejött, ült kicsit, meghalt. Nyílván így akarta. Nyilván a lelke mélyén ezt akarta. Bevállalta. Két infarktus után felhúzod a lábszárvédőt, és lazítani kezdesz!

Erről jut eszembe, kedves Frau Bleibtreu, ha egy színész a színpadon, előadás közben hal meg, abból szintén legenda lesz. Sőt, még rá is játszanak erre a legendára, például Moliere. Ha egy politikusra a parlamentben, a beszéde közben rárontanak a puccsisták és szitává lövik, néhány év múlva biztosan ünnepelt mártír lesz.

És az író, kedves Frau Bleibtreu?!

Ha az író regényírás közben hal meg?! Nem, az egyáltalán nem érdekes. Az szinte természetes. Mégis, mikor máskor tenné? Talán csak egy-két filológus érez majd csöndes, titkos örömöt, lehet vitatkozgatni azon, miképpen fejezte volna be.

László Darvasi: Hertha, Zoltán Varga (en)

It was Saturday afternoon that I saw the Hertha fans staring at the ground with a miserable expression on their faces, dear Frau Bleibtreu, and I knew immediately that we lost to Stuttgart. So now will come the just as bloody butchery works of the second league. Please forgive me, but I never could really love Hertha, even though I have been watching them and trying to root for them for fifteen years now, and I would have done it because of the Hungarians, Király and Dárdai, but somehow they always deceived me. Promises, promises and then not even half is kept.

But there was a more serious trouble than that.

You know, Zoltán Varga died. He played in Hertha back in the seventies, you know, but then he got involved in a match-fixing scandal, so finally he made his way to other clubs – Ajax, Celtic, Aberdeen. Varga was one of the last heroes about whom you could and you had to tell stories. Varga was a myth, the myth of verbality. Those senior colleagues who saw him play were telling about some kind of strange, very delicate and very elegant miracle, with a touching look and very emotionally. Every movement of today’s players is preserved by the visual world. But with Varga, only one or two matches and some summary footage has been preserved by news programs and other cuts in the world documented with images, so you had to tell stories about him. You could tell stories about him. You can no longer tell stories about Messi, because his every move, every dribble is available in the realm of the virtual world, you can watch and analyze them, and try as you will, but our words will be devoid of this experience, at least the legends created and affected by words.

Varga still played after two cardiac arrests, he died in the field during a match. He got sick, walked off the field, sat down for a while and died. Apparently, he wanted it that way. Apparently, deep in his soul that was what he wanted. He owned up to it. After two cardiac arrests you put on your shin guards and start warming up!

Which reminds me, dear Frau Bleibtreu, when an actor dies on the stage, during a performance, that will also become a legend. Some actors will even act out this legend, like Moliére. If a politician is making a speech in parliament, gets attacked by putchists while at it and gets toasted, in a few years he is sure to become a celebrated martyr.

But what about writers, dear Frau Bleibtreu?

If a writer dies while writing a novel? No, no one is interested in that. That is almost natural. Why, when else would he die? Perhaps, only one or two philologists will feel some kind of quiet and clandestine joy, they can discuss how the writer would have finished the novel.